Ismét eltelt egy év, és közösen várjuk a szeretet ünnepét, a karácsonyt, amelyet megelőz advent szent ideje.
Az ADVENT azt jelenti, hogy valami új kezdődik el a világban, az egyházban és mindannyiunk személyes életében. Minden ADVENT azt jelenti, hogy nyitott a jövő. Advent a belső elcsendesedés, az elmélkedés és az új elhatározások ideje. Egy várakozással, örömmel és felkészüléssel teli időszak közeledik.
Adventi készületünk egyik legfontosabb eleme az adventi vasárnapok előestéjén tartott gyertyagyújtás. Az adventi gyertya megfogja a kezünket és megtart, csendes segítőnk a karácsonyi előkészületek során. Arról mesél, ami a lényeg, arra int, ami fontos. Fókuszál, iránytűt ad az emberek kezébe hétről hétre, vasárnapról vasárnapra szép sorban egymás után.
November 30-án, advent első vasárnapján, a Budapest-Pestszentlőrinci Mária Szeplőtelen Szíve Főplébánián, Harmai Gábor plébános atya megáldotta a Liliomkertes családok adventi koszorúit és meggyújtotta az első lila gyertyát. Az első lila gyertya, amely a hit jelképe, Ádámot és Évát szimbolizálja, akiknek Isten elsőként ígérte meg a megváltást. Homiliájában beszélt arról, hogy mindig készen kell állnunk, felkészültnek kell lennünk az Úr érkezésére. A tolvaj fogalmának tisztázásával, a gyermekek ötletes javaslatokat adtak arra, hogyan tudunk felkészülni, illetve védekezni a tolvajok ellen. Az ünnepi családi misére szinte minden LILIOMOS család eljött. Atyai áldással térhetett mindenki haza, ahol közösen készülhetnek majd Jézus születésnapjára.
Gyújtsunk lángot nemcsak az adventi koszorún, hanem szívünkben is, éljük át együtt a várakozás szent csodáját!







