Készület a várakozásra - adventi koszorúkészítés a Liliom csoportban

2025. december 04.

               Az advent a keresztény világ egyik különösen fontos ünnepe: a karácsonyi ünnepkör kezdete. A karácsony előtti hetek visszaszámlálásának, a várakozásnak és a belső fény keresésének egyik legszebb és legrégebbi szimbóluma az adventi koszorú.

               Meghitt és családias légkörben kötötték meg az adventi koszorúkat, november 28-án, pénteken, a Liliom csoport gyermekei és családjaik.

               A közös együttlét bevezető részében egy aranyszínű karikát indítottunk útnak. A karikát, mint egy keretnek használtuk és egymásra nézve rajta keresztül, minden kisgyerek elmondhatta miért ajándék számára a mellette ülő másik kisgyermek. A karika segítségével kijelöltük a körünk középpontját, kitöltöttük egy arany terítővel, asszociációkat kérve a gyerekektől, hogy mit jelképezhet, mire hasonlíthat (napkorong, kincs, pénzérme…) Ebbe a középpontba letettünk egy nagy fehér gyertyát, ami Isten jelenlétét szimbolizálja nekünk. Ez a legértékesebb, amit a középpontba tudunk tenni. Kipróbáltuk, hogy a székünktől hányféle módon lehet eljutni a középponthoz: egyenesen odamegyünk lassan, futva, kúszva, spirál alakban megyünk oda, hogy jó hosszú legyen az út, mert szeretünk úton lenni – a székkörön kívül megyünk és valahol belépünk. A gyermekeket megkértük, hogy színes zsinórokkal kapcsolódjanak a középponthoz: az egyik végét illesszék a középponthoz, a másikkal igazodjanak az ülőhelyükhöz. Jelképesen utat építettünk a zsinórok segítségével. Minden útnak van kezdete, egy hely, ahonnan elindulunk. Ez a zsinór kifejezi azt a vágyat és felismerést, hogy ha nehéz is észrevenni Istent a mindennapok sodrásában, sokféle utak vezethetnek hozzá.  Miután megépítették saját zsinór útjukat, arra kértük a gyerekeket, hogy apró tárgyak segítségével tegyék széppé az utat jelképező zsinórt, amely a JELENLÉTÜKET és az Istenhez találás szépségét fejezi ki és mutatja maguk és a többiek számára. Ez a felhívó foglalkozás a középpontra irányította a figyelmünket: Isten jelenlétének keresésére a mindennapi életünkben.

                  A zsoltáros így imádkozik és mi vele imádkozhatjuk: 

Utaidat, Uram, mutasd meg nekem,

és ösvényeidre taníts meg engem!

Vezess és oktass engem igazságodra,

mert te vagy az én üdvözítő Istenem,

és én tebenned bízom

szüntelen! /25. zsoltár 4-5/

                    Kívánom, hogy sikerüljön naponta időt szánni erre az útra, tudjuk naponta építeni, egyengetni azt az utat, mely az Úr hozzánk vezető útja.

                    A meghitt lelki bevezetés után, következett a tényleges és örömteli, hangulatos koszorú készítés folyamata szülőkkel és gyerekekkel közösen.

                    Az elkészült családi koszorúk megáldására, advent első vasárnapján került sor a Főplébánián, egy családos mise keretében.

                    Ez az adventi időszak, legyen mindenki számára HÍVÁS és KIHÍVÁS, hogy lelassuljunk, készüljünk, alakuljunk. Figyelmünket kéri ez az időszak – befele (önmagunk, testünk, lelkünk) és másokra (családunk, kollégák, szomszédok, rászorulók), illetve felfelé (Isten felé). Felfedezhetek ezernyi dolgot magamban és körülöttem, megtisztíthat, erősíthet, jobbá tehet ez az időszak, figyelmem, tetteim. Ahogy kint is, bent is kitakaríthatok és lelkemet ünnepbe öltöztethetem.

                    És talán ezek lehetnek az igazi ajándékok számunkra. Közben pedig mi magunk is ajándékok leszünk és egy jobb világot teremtünk.

                                                  Ilyen ajándékokkal teli Adventet kívánok mindenkinek!

no images were found

Örömhírre hangolva: Készítsük az Úr útját a Liliom csoportban!Fellobbant az adventi koszorú első gyertyalángja – A Liliom csoport közös családi miséje advent első vasárnapján…