Tegyél csodát karácsonykor – „Angyalbatyu" program - mert adni jó!

2025. december 14.

                                      „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” /Mt 25,40/

              Jézus szavai biztattak bennünket az összefogásra és a tevékeny segítség megnyilvánulására. Sokszor egy kedves szó, mosoly, szívből jövő ajándék csodákra képes. Különösen igaz ez az ünnepek idején, amikor még nagyobb szükség van a jó cselekedetekre.

              Idén is, közösen az iskolával, örömmel csatlakoztunk és megszerveztük hagyományos „Angyalbatyu” ajándékcsomag gyűjtési akciónkat, amelynek keretében országszerte, illetve Kárpátaljára is személyre szóló ajándékcsomagok készültek nehéz sorsú gyermekek számára.

              A felhívására, a „Liliomkertes” családok és gyerekeik rengeteg szeretettel összekészített és szépen becsomagolt, szalaggal díszített ajándékdobozokat hoztak, amelyre ráírták, ki küldi, és hány éves lánynak vagy fiúnak szánja, így téve még személyesebbé a csomagot. Többen csatoltak egy-egy szép karácsonyi üdvözlőlapot, ünnepi jókívánságokkal. A Kagyló csoportban adományokat hoztak a szülők, amelyeket a nevelők, a gyerekekkel együtt szétválogattak, dobozokba tették, becsomagoltak és minden csomagot felcímkéztek, jelezve azt, hogy milyen nemű és hány éves kisgyermek fog örülni neki. Az összefogásnak köszönhetően, több mint 36 ajándékcsomagot sikerült felajánlani olyan gyerekeknek, akik máshonnan nem várhatnak ajándékot.

             Ajándékot nemcsak kapni, hanem adni is jó! Hálásan köszönjük minden szülő és gyermek önzetlen segítségét, együtt ismét megmutattuk, milyen nagy ereje van a szeretettel teli összefogásnak.

                                                                         „Nekünk csak egy, NEKIK TALÁN AZ EGYETLEN ajándék”!

Angyalbatyu nem húzza vállad.
Csomagot rejt, és ott terem nálad.
Nyílik a szája, mit rejt a zsákja?
Kíváncsi kezed kutat utána.
Mint egy csengő kacag a hangod.
Szép aranyalma, az arcod.
Simogató figyelem,
Egy Angyal kopogtat a szíveden.

Karácsonyi előkészületek a Kagyló csoportban- mézeskalács sütése, betlehemi kép készítése, Luca búza ültetéseA Néprajzi Múzeumban járt a Liliom csoport