Ezen a héten két fontos ünnepről emlékeztünk meg a csoportban: február 2-án Gyertyaszentelő Boldogasszonyról, illetve február 3-án Szent Balázsra.
De miről is emlékeztünk meg Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén? Egészen pontosan arról, hogy Jézus születése után negyven nappal (a törvénynek megfelelően) Mária és József a jeruzsálemi templomban hálából felajánlották az előírt áldozatot Istennek, az Úrnak ajánlva elsőszülött fiukat. A Szentírás tanúsága szerint a templomban találkoztak Anna prófétanővel és az agg Simeonnal, akik felismerték Jézusban a megváltót és a világ világosságának nevezték őt.
A szentmisék keretében ezen a napon gyertyákat szentelnek. A gyertya Jézust jelképezi számunkra, ezért beszélgetésünkben igyekeztünk újra felfedezni a gyertya jelentőségét:
– fényt ad, világít a sötétben
– lángja barátságos fényt ad
– meleget ad
– önmagát emészti fel, miközben világít és melegít.
– lángját óvni kell széltől, vihartól, hirtelen mozdulattól.
Február 3-án, Szent Balázs püspök és vértanúra emlékeztünk a csendes percek keretében.
Szent Balázs a III-IV. századi orvos, püspök, vértanú Örményországban élt. Püspökké választása után egy barlangba húzódott, ahol imádságos, csendes életének része volt a hozzá érkezők tanítása, gyógyítása.
A legenda szerint szerette az állatokat, azok barlangja köré csoportosultak és áldását várták, valamint védték, őrizték. Több gyógyítást vitt véghez. Egy napon rémült anya sietett hozzá, mert fia egy torkán akadt halszálkától fuldokolt. Szent Balázs püspök megáldotta a fiút, egy másik változat szerint eltávolította a szálkát, és így megmentette a haláltól. Az anya hálája jeléül gyertyát ajándékozott a püspöknek – innen eredhet a balázsáldás gyertyával való kiszolgáltatása.
Szent Balázs püspök és vértanú emléknapján, Faragó András atya Balázs áldásban részesítette a Liliom csoportba járó gyerekeket. A balázsolás, vagy balázsáldás egyházunk egyik áldása, amikor a pap a két keresztalakba illesztett gyertyát (régebben X, ma Y alakban összekötött) tart a hívek álla alá, miközben e szavakat mondja:
„Szent Balázs püspök és vértanú esedezése által mentsen és őrizzen meg téged az Úr a torokbaj és minden egyéb bajoktól az Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében. Amen.”
A pénteki áhítaton Kiss Attila bácsi is megerősítette és gyermeki szinten tolmácsolta a két ünnep jelentőségét és üzenetét.







