Liliom csoport kirándulása a Hagyományok Házába

2026. február 15.

A gyerekekkel egy izgalmas és élményekben gazdag kirándulást tettünk a Hagyományok Háza épületébe, ahová tömegközlekedéssel utaztunk. Az út gördülékenyen és jó hangulatban telt, a gyerekek nagyon ügyesen, fegyelmezetten közlekedtek, figyeltek egymásra és a környezetükre. Örömmel figyelték a várost az ablakból, és izgatottan beszélgettek arról, mi vár rájuk a kiránduláson. Az utazás is közös élményt jelentett, amely erősítette az összetartozás érzését, és segítette a közösségi szabályok gyakorlását. Az épülethez érve csodálattal szemlélték a hangulatos, történelmi környezetet, és már ekkor érezhető volt, hogy egy különleges, a régi idők világát bemutató program részesei lesznek. A program során megismerkedtünk a szövés-fonás technikájával, valamint a régi mesterségekhez használt eszközökkel. A gyerekek nagy érdeklődéssel figyelték a bemutatót, és örömmel próbálták ki a fonás egyszerűbb lépéseit. A foglalkozás egyik legkedvesebb része a barátságkarkötő sodrása volt, amelyet mindenki saját kezűleg készíthetett el, így egy kis emléket is hazavihettek a napról.

A programot egy mese is színesítette, amely még közelebb hozta számukra a régi idők világát, és segített megérteni a hagyományok jelentőségét.

A hazafelé vezető úton egy különleges meglepetésben volt részünk: két kedves rendőrrel találkoztunk, akik szántak ránk néhány percet. Megmutatták az öltözetüket, meséltek a munkájukról, és türelmesen válaszoltak a gyerekek kíváncsi kérdéseire. Ez a rövid találkozás nagy élményt jelentett számukra, és még emlékezetesebbé tette a kirándulást.

                                                    

Itt a farsang áll a bál!Farsang a Halacska csoportban.