Nagy öröm volt számunkra, hogy Dr. Udvardy Tamás atya, a pestszentimrei Római Katolikus Plébánia plébánosa látogatta meg a Liliom csoportot és egy meghitt áhítatot tartott nekünk, amelynek témája a csodálatos halfogás volt.
„Az Úr Jézus egyszer a Genezáret-tó* (vagy Galileai-tenger) partján állt. Nagy sokaság vette körül. Hozzá tódultak, hogy Isten igéjét hallgassák. Az Úr Jézus meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt. A halászok* a parton a hálóikat* mosták. Beszállt az egyik hajóba*. Az tanítványáé, Simoné volt. Jézus megkérte Simont, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól. Ez meg is történt. Ebből a hajóból tanította az odasereglett sokaságot. Amikor Jézus befejezte a beszédet, azt mondta Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!”
Simon csodálkozva felelte: „Mester, egész éjszaka* fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat.”
Amikor ezt megtették, nagyon sok hal nyüzsgött a hálóban, úgy, hogy az majdnem elszakadt. Gyorsan intettek társaiknak, Jakabnak és Jánosnak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek és segítsenek nekik. Amikor hajójukkal Simon hajója mellé álltak, együttesen be tudták vonni a teli hálót. Mindkét hajó a pereméig megtelt hallal úgy, hogy majdnem elsüllyedtek. A hajókat kivonták a partra. A tanítványok otthagytak mindent – tehát a gazdag halfogást is –, és követték Mesterüket.
Jézusnak a csodálatos halfogással az volt a célja, hogy apostolai lelkében felébressze az emberhalászat iránti lelkesedést. Érdemes követni azt a Mestert, akinek szavára ilyen siker koronázza a mi halfogásunkat. Érdemes érte mindenről lemondani. Amikor Péter Jézus szavára kivette hálóját, s midőn a csónak megtelt halakkal, egyszerre megérezte, hogy ő is Jézus szeretetének hálójába került. Pétert nem tehetsége vagy vallásos buzgósága tette apostollá, hanem Jézus meghívása. Az első döntő lépést akkor tette meg Péter a Krisztus-követés útján, amikor bejelentette: „A te szavadra kivetem a hálót.”
Hozzánk is szól Jézus. De hogyan? Személyesen. Tudjuk, megjelent Péternek és még sokaknak, de nekünk nem. Hogyan szól tehát hozzánk? Szüleink, vezetőink, embertársaink által. Jézus azért vonz minket magához, hogy az övé legyünk. Azért halászik szívünkre, hogy megtöltsön szeretetének gazdagságával.







