Nyílt foglalkozások a Halacska csoportban.

2026. március 25.

Az idei tanévben is volt lehetőség betekinteni az óvodai foglalkozásokba a szülőknek. Az első napon egy tavaszi napba csöppenhettek, ahol a pillangók és a tavasz ébredésével kapcsolatos mese foglalkozáson vehettek részt. Állatasszisztált foglalkozás is megtekinthettek, ahol Borsó kutya segített keresni és megtalálni a megfelelő testrészünket. Nem hagyományos festési technikával készültek a pillangók, amiket a gyerekek élvezettel ki is próbáltak és alkottak.

A második napon pedig egy húsvéti hagyományba csöppenhettek, ahol a gyerekek a foglalkozások során a néphagyomány és a vallási jelképek  a gyerekek életkorának megfelelő szinten, élményalapú tapasztalatszerzéssel tapintással, kóstolással kerültek bemutatásra, elősegítve érzelmi és kognitív fejlődésüket. A gyerekek megismerkedhettek a húsvéti szokásokkal néphagyományokkal és a jelképekkel, a húsvéti kosár tartalmával amit meg is kóstolhattak.

A szülői és vezetői pozitív visszajelzések alapján úgy gondolom, hogy szép és tartalmas napokkal tudtuk megmutatni csoportunk életét, a felnőttek és gyerekek harmonikus együttműködését.

 

Zakeus a fügefán…áhítat Attila bácsival a Liliom csoportbanDr. Udvardy Tamás atya vendégségben a Liliom csoportban