„Magyar vagyok, magyar, magyarnak születtem…” – Az 1848 -1849-es forradalom és szabadságharcra emlékezett a Liliom csoport

Liliom csoport

Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcra emlékezve egész héten tervezett játékos foglalkozásainkkal, beszélgetéseinkkel a gyermekek megismerkedhettek a szabadságharc legfontosabb eseményeivel, szereplőivel (Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Deák Ferenc, Vasvári Pál…) helyszíneivel (Pilvax kávéház, Landerer nyomda, Nemzeti Múzeum). Megbeszéltük, mit kíván a magyar nemzet és a csoport is megalkotta a saját 12 pontját, miközben hangosan mondogatták a Petőfi Sándor – „Nemzeti dal” vagy a „Magyar vagyok, magyar” – Pósa Lajos versét. Az ünnep előtt a kézimunka és a tárgykészítés hangsúlyosabban jelent meg a nap folyamán (zászló, térképkészítés, kokárda, huszárcsákó).

Már az első nap a héten meghatároztuk kik is vagyunk valójában: mi a nevünk, hol lakunk, meghatároztunk szűkebb és tágabb környezetünket: utca, kerület, város, ország, milyen nyelven beszélünk, hovatartozásunkat, nemzetiségünket (magyar nép). Számunkra a magyarság az egyik legbecsesebb örökségünk, kincsünk, amit szüleinktől kaptunk és amit mi is szeretnék majd továbbadni a gyermekeinknek.

Mit is jelent büszkének lenni? Ki a büszke ember? Az értelmező kéziszótár szerint: öntudatos személy, aki tisztában van saját értékével, érdemeivel, ezért öröm tölti el. Mi vajon hol tartunk ebben? Ismerjük az értékeinket? Napokon kérészül vettük szemügyre és vizsgáltuk meg külön külön a” hungarikumokat” vagyis azokat az értékeket, amelyek a magyarságra jellemző tulajdonságok, egyediséget, különlegességet és minőséget jelentenek. Ilyenek például: herendi és zsolnai porcelán, a kalocsai és matyó népművészetet, Budapest – a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út, a Hortobágyi Nemzeti Park – a Puszta, a mohácsi busójárás, a kalocsai fűszerpaprika őrlemény, a makói vöröshagyma, a magyar akácméz, a kürtöskalács, a dobostorta, a gulyásleves, a baji halászlé, a magyar szürke szarvasmarha, a solymászat, a magyar pásztor- és vadászkutyafajták (magyar vizsla, puli, agár, kuvasz), cimbalom (ütő-húros hangszer). A fiúk körében fontos és parázs beszélgetési témát jelentett Puskás Ferenc, aki a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmes magyar labdarúgó, több klubcsapat és válogatott edzője volt. Nagy kíváncsisággal és érdeklődéssel hallgatták a Kincsemről, a magyar csodakanca, a hazai lóversenysport kiemelkedő lováról szóló történetet. Volt egy kisgyerek, aki tudta, hogy a csontváza a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban látható.

A huszárság nemcsak katonai fegyvernem volt, hanem a magyar nemzeti identitás része, a vitézség és a szabadságszeretet szimbóluma, amely a hungarikumok közé tartozik. Nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal mélyedtek el a gyerekek ebbe a témába (meneteltek, mint a katonák, huszárcsákót hajtogattak, énekeltek). Nagyon érdekelte őket a jellegzetes ruházatuk (gazdagon zsinórozott dolmány, a vállra vetett mente, a csákó, a szűk nadrág, magasszárú csizma), a felszerelésük (szablya, kardok) és a nagy hírnév (bátorságukról és találékonyságukról váltak ismertté világszerte).

Természetesen nemcsak beszélgettünk, hanem megkóstoltuk a Gyulai és Csabai kolbászt, ami nagyon ízlett a gyermekeknek. Munkavégzés közben magyar operett slágereket és egy, két klasszikus magyar nótát is hallgattunk. A magyar népmesékből – hungarikum meséltünk a nap folyamán. A jól elvégzett munka után táncoltunk is egy kicsit egy rögtönzött táncházba, hiszen a táncház módszer, a szellemi – kulturális örökség átörökítésének magyar modellje, szintén hungarikum.

Mivel az Országház ad helyet az ezeréves magyar államiság jelképének, a Szent Koronának, valamint a koronázási jelvények közül a jogarnak, az országalmának és a koronázási kardnak is, a március 15-i hagyományos ünnepséget az Országház látogatásával koronáztuk meg.

Mindezek tükrében büszke vagyok a gyönyörű hazámra, annak ismert látványosságaira és rejtett kincseire, a nagy és nyüzsgő Budapestre, a csöndes és nyugodt falvakra, a magyar tengerre, az épp, hogy 1000 métert elérő hegyeinkre, és büszke vagyok arra, hogy ezt a felsorolást még órákig, évekig folytathatnám. Büszke vagyok a történelmünkre, hiszen annak ellenére, hogy egyik elnyomó után jött a másik, idegen népeknek kellett behódolnunk, annyian próbáltak megtörni, megnyomorítani minket és sokszor nem tudtunk kellő mértékben fejlődni, de küzdöttünk, harcoltunk és Magyarország a mai napig él. Büszke vagyok az anyanyelvemre, amely nagyon szépen cseng, kifejező, egyedi és választékos. Büszke vagyok a magyarokra, akik építik, építették jelenünket a munkájukkal. A felfedezőkre, a tudósokra, a reformerekre, a harcosainkra és minden honfitársainkra, aki szívén viselik hazájának sorsát és kész tenni, áldozatot hozni Magyarország fényének növelésére.

Minden gyermek bevonásával, tevékeny közreműködésével elevenítettük fel az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc korát – a legnemesebb érzéseket s eszményeket ébresztve s erősítve bennük: mint a hazaszeretet, a közösségiség, az összefogás, együttműködés öröme, az együttérzés, a bátorság, a tettrekészség, segítőkészség.

Fontosnak tartottuk, hogy az ismeretek átadása az óvodáskorú gyermek életkorának megfelelően természetesen, tevékenységekbe, játékba integrálva történjen, s abban a művészetek által nyújtott „AH”, a felfedezés örömének „AHA” és a humor erejének „HAHA” élményét éljék meg.